Még mindig nincs kész Czeizel Endre sírja

nyughely sírkő Czeizel Endre sír
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lassan három éve annak, hogy Czeizel Endre távozott az élők sorából, de a családnak még nem jutott ideje arra, hogy a genetikus nyughelyét megcsináltassák. Nem tudni, mikor lesz végre készen.

Czeizel Endre 2015 augusztusában távozott az élők sorából, halála után hatalmas vita alakult ki a genetikus hagyatéka miatt a családban. Czeizel szeretője, Dóra is szeretett volna részesülni a vagyonból, főleg a közös gyermekeik miatt, akiknek fogantatása körül is merültek fel jogi kérdések. Czeizel Endre családja sokáig nem tudott megegyezni, így arra nem jutott eddig idejük, hogy megcsináltassák a genetikus nyughelyét.

Czeizel Endre sírja még nincsen kész "Fotó: Zsigmond László/Life.hu "

A Ripost csaknem fél év után ismét meglátogatta Czeizel Endre sírját az óbudai temetőben, és a helyzet sajnos nem sokat változott. Eltűntek a virágok és a földhalom is, helyettük négy karó van leszúrva a földbe. Lehet, hogy ez már a munkálatok elkezdését jelzi, talán hamarosan megkaphatja méltó nyughelyét. A lap megkereste a családtagokat, de a genetikus fia nem akart válaszolni a kérdéseikre, volt szeretője pedig azt írta, hogy készül a sír. Így néz ki most a sírhely.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.