Radics Gigi szakításáról és Talán Attilával való kapcsolatáról beszélt

párkapcsolat szerelem Amerika Radics Gigi Talán Attila szakítás klip
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szárnyra kaptak a hírek, hogy talán több lehet barátságnál Radics Gigi és Talán Attila között, hiszen Amerikában is együtt voltak. Most elárulták, mi van közöttük valójában. 

Radics Gigi és Talán Attila közös klipet forgattak Amerikában Fade away címmel, az utóbbi napokban pedig az a hír is felröppent, hogy több lehet közöttük barátságnál. Az énekesnő nemrégiben szakított barátjával, akivel évekig voltak együtt.

"Azért is léptem a magánéletem, mert szerettem volna jobban érezni magam. Ez abszolút sikerült. Ott (Amerikában) azért lehet felejteni" - mondta a Reggeli című műsorban Radics Gigi. Hozzátette: a szakítás közös döntés volt.

Azt is leszögezték, hogy Talán Attilával csak szoros barátság van köztük, mi több: Attilának több mint 6 éve van barátnője.

Megyeri Csilla és barátja külön élnek: erről vallott a celebhttp://www.life.hu/sztarok/20180517-megyeri-csilla-es-baratja-kulon-elnek-errol-vallott-a-celeb.htmlMegyeri Csilla Budapesten próbálja beindítani a karrierjét, párja, Zsolti viszont Debrecenben maradt. A különélésről beszélt a celeb. TV + SztárokOrigoVajna Tímea egy szexi rajzban látta meg önmagáthttp://www.life.hu/sztarok/20180517-vajna-timea-egy-szexi-rajzban-latta-meg-onmagat.htmlEgy pikáns rajzban fedezte fel magát Vajna Tímea, a képen szereplő hölgynek összefogott haja lazán az arcába lóg, pucér mellére pedig bort locsol. TV + SztárokOrigoHódi Pamela párkapcsolatáról vallott: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180517-hodi-pamela-parkapcsolatarol-vallott-video.htmlHódi Pamela elképesztően boldog, most minden helyén van az életében, párkapcsolata pedig nem is lehetne harmonikusabb. Erről mesélt Pamela, és arról is beszélt, hogy Nati és Bence mennyire jönnek ki egymással. TV + SztárokOrigoÁgyból, egy szál ingen tett közzé képet Köllő Babetthttp://www.life.hu/sztarok/20180517-agybol-egy-szal-ingen-tett-kozze-kepet-kollo-babett.htmlHófehér ágyneműben és hófehér ingben pihen Köllő Babett, aki az ágyból tett közzé egy képet közösségi oldalán. TV + Sztárok--A palota közölte: Meghan Markle apja nem lesz ott az esküvőnhttp://www.life.hu/sztarok/20180517-a-palota-kozolte-meghan-markle-apja-nem-lesz-ott-az-eskuvon.htmlHivatalosan is megerősítette a Kensington-palota, hogy Thomas Markle nem lesz ott az esküvőn. Harry herceg menyasszonya, Meghan Markle hivatalos közleményét tették ki a Twitter-oldalukra. TV + Sztárok--Tolvai Reni edzés közben mutatta meg hatalmas dekoltázsáthttp://www.life.hu/sztarok/20180517-tolvai-reni-edzes-kozben-mutatta-meg-hatalmas-dekoltazsat.htmlNem ritka, hogy Tolvai Reni szexi képet oszt meg magáról Instagram-oldalán, most pedig edzés közben mutatta meg, milyenek a keblei egy falatnyi sportmelltartóban. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.