Arnold Schwarzenegger Koncz Gáborral vetette bele magát a budapesti éjszakába

Koncz Gábor Arnold Schwarzenegger színész szórakozás Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Vörös zsaru című filmben együtt játszott Koncz Gábor és Arnold Schwarzenegger. Közös jelenetük után felajánlotta a világsztárnak, hogy menjenek el együtt szórakozni Budapesten. Ez meg is történt, a magyar színész pedig most elmesélte a részleteket. 

Harminc évvel ezelőtt forgatták a Vörös zsaru című filmet Magyarországon, melyben Arnold Schwarzenegger mellett Koncz Gábor is szerepelt. A magyar színész a Borsnakmost elmesélte, milyen volt a jelenleg is Magyarországont tartózkodó terminátor akkor.

Arnold Schwarzenegger és Koncz Gábor együtt buliztak a forgatás után Forrás: ROB LATOUR/VARIETY/REX/SHUTTERSTOCK

Közös jelenetük után a magyar színész felajánlotta a testépítőnek, hogy menjenek el együtt szórakozni. "Az egyik belvárosi bárban szórakoztunk három napon át. Ami engem nagyon meglepett, hogy Schwarzi éjfélkor ránézett az órájára, és azt mondta, Gábor, én most hazamegyek. Ebből látszott, hogy mennyire profi. Pontosan tudta, mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy másnap reggel frissen keljen, és aznap a maximumot tudja teljesíteni" - mondta a lapnak a színész.

Koncz Gábor megmutatta Schwarzeneggernek a budapesti éjszakát Forrás: MTI/Zih Zsolt

"Azért mentünk abba a bárba, mert én ott mindenkit ismertem. Annyit mondhatok, a magyar nők akkor sokkal jobban érdekelték, mint a Halászbástya, a Parlament, vagy a Hősök tere" - tette hozzá Koncz Gábor.

Vilmos és Katalin kapcsolatát elemezte egy testbeszéd szakértőhttp://www.life.hu/sztarok/20181015-vilmos-es-katalin-kapcsolatat-elemezte-egy-testbeszed-szakerto.htmlEugénia hercegnő esküvőjén megjelent az egész királyi család Kamilla hercegné kivltelével. A testbeszéd elemző megfigyelte a királyi párok viselkedését, így tudni lehet, milyen valójában Vilmos herceg és Katalin hercegné kapcsolata. TV + Sztárok--Ágyból posztolt Kárpáti Rebeka: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20181015-agybol-posztolt-karpati-rebeka.htmlKárpáti Rebeka lefotózta alvó vőlegényét, Völgyi Dánielt. TV + SztárokOrigoErdélyi Mónika és Mollika már a sminkjükkel is halloweenre készülnekhttp://www.life.hu/sztarok/20181015-erdelyi-monika-es-mollika-mar-a-sminkjukkel-is-halloweenre-keszulnek.htmlKöztudottan imádja a halloweent Erdélyi Mónika és lánya, Mollika. Általában hatalmas bulival ünnepelnek, melyre gőzerővel készülnek. Most megmutatták, milyen sminkben várják majd a vendégeket. TV + SztárokOrigoA 40 pluszos csapat esett ki a Szenzációs Négyesbőlhttp://www.life.hu/sztarok/20181015-a-40-pluszos-csapat-esett-ki-a-szenzacios-negyesbol.htmlAz 50 pluszosok után a 40 pluszosoknak is búcsúzniuk kellett a Szenzációs Négyes című műsorból. TV + SztárokOrigoPataky Attilát ciprusi nyaralására is követték az ufókhttp://www.life.hu/sztarok/20181015-pataky-attilat-nyaralasara-is-kovettek-az-ufok.htmlPataky Attila elárulta, ciprusi nyaralásán is követték őt az ufók. TV + Sztárok--Így csókolja párját, Tóth Bencét Hódi Pamela: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20181015-igy-csokolja-parjat-toth-bencet-hodi-pamela.htmlHódi Pamela hihetetlenül boldog új szerelme mellett, de nem sokat oszt meg kapcsolatukról: a focista azonban kivételt tett, és mutatott kettejükről egy bensőséges felvételt. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.