Reggeli (tévéműsor) anyaság Szabó Zsófi RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életében először mondott vissza munkát Szabó Zsófi, akinek az RTL Klub Reggeli műsorának vezetése és fia, Mendel minden idejét kitölti. Azt vallja, jelenleg nem fér bele a színpad az életébe, és arról is beszélt, mikor lehet kistestvére a fiának. 

A Blikknek adott interjút Szabó Zsófi. A műsorvezető-színésznő munkáról és magánéletről is beszélt.

"Óriási vízválasztó volt, amikor gyerekkoromban döntenem kellett arról, hogy a színházat vagy a lovaglást válasszam. Emlékszem, volt egy versenyem, ami után tartottunk egy kisebb ünnepséget, de nekem ötkor már el kellett jönnöm, mert kezdődött az előadás. Aztán 18 évesen kimentem Ausztriába lovagolni. Mindaddig, nem rossz értelemben, de apuka elkényeztetett kislánya voltam. Amikor magam mögött hagytam Magyarországot, úgy éreztem, egyedül vagyok a világ ellen, de megálltam a helyem. Később úgy alakította az élet, hogy hazaköltöztem, és ismét a színészet felé vettem az irányt" – mesélte Zsófi, és azt is elmondta, életében először mondott nemet munkára.

Forrás: Facebook/Szabó Zsófi oldala

"Egy szereppel keresett meg, de nem vállaltam. Nem fér bele az életembe most a színpad, én most elsősorban édesanya és feleség vagyok. Este hétkor, amikor a függönyt felhúzzák, én inkább a kisfiamat szeretném fürdetni. Mérlegeltem az elmúlt években, és a tévézést választottam" – jelentette ki, és arról is beszélt, szeretnék, ha Mendelnek testvére is születne.

"Az életünk legnagyobb csodája a gyermekünk, szeretnénk, ha már Mendel picit nagyobb lenne, már járna, beszélne, és akkor jöhet a kistesó. Nekem is van egy öcsém, ami egy hatalmas ajándék. Az embernek ott van a férje vagy felesége, a saját családja, de bármi történik, mi ott vagyunk egymásnak. Akkor is fogtuk egymás kezét, amikor édesapám elment, ha ne adj' isten, anyuval is történik valami, mi ott leszünk egymásnak. Mendelnek is meg szeretném adni ezt az érzést" – nyilatkozta.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.