Jessica Albának tequilára van szüksége a szexjelenetek eljátszásához

Forrás: AFP/Chris Delmas -
forgatás szexjelenet tequila Jessica Alba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jessica Alba elárulta, a szexjeleneteket csak úgy tudja eljátszani, ha előtte elfogyaszt néhány pohár tequilát.

Jessica Alba férjével, Cash Warrennel együtt adott interjút a minap egy rádióműsorban, ahol olyan kényes témák is terítékre kerültek, mint például a filmes szexjelenetek forgatásai. A színésznő elárulta, nem nagy élmény az ilyesmi, ráadásul van, hogy akár 16 órán keresztül próbálják, mire tökéletes lesz.

Teljesen más, amikor olyannal szexelsz, akihez tényleg vonzódsz. Itt viszont vadidegennel kell eljátszanod az egészet, és ez sokszor undorító tud lenni. Persze mondhatnánk, hogy például Pierce Brosnan és Bruce Willis mennyire jó pasik... De mégis... Furcsa az egész. Nagyon intim, hiszen érzed a másik légzését, bőrének illatát” – mondta a színésznő, majd bevallotta, az ilyen jelenetek előtt mindig tequilát iszik, hogy sikerüljön ellazulnia.

Jessica Alba nem szereti a szexjeleneteket Forrás: AFP/Chris Delmas
Brad Pitt és Leonardo DiCaprio elképesztően sármosak voltak Cannes-banhttp://www.life.hu/sztarok/20190522-brad-pitt-es-leonardo-dicaprio-elkepesztoen-sarmosak-voltak-cannesban.htmlA cannes-i filmfesztiválon mutatta be új filmjét Leonardo DiCaprio és Brad Pitt. A két színészt már régen láttuk ennyire jó formában, fantasztikusan néztek ki. TV + Sztárok--Teljesült Kis Grófo vágya: születésnapján tarthatták kislányuk keresztelőjéthttp://www.life.hu/sztarok/20190522-teljesult-kis-grofo-vagya-szuletesnapjan-tarthattak-kislanyuk-keresztelojet.htmlHatalmas bulit csaptak Kis Grófo harmadik gyermekének keresztelőjén, amelyet éppen a zenész születésnapján tartottak. Ezzel teljesült az énekes vágya. TV + SztárokOrigoKiss Péter mindenkit legyőzött élete első para kajak-kenu Európa-bajnokságánhttp://www.life.hu/sztarok/20190522-kiss-peter-mindenkit-legyozott-elete-elso-para-kajakkenu-europa-bajnoksagan.htmlKiss Péter élete első para kajak-kenu Európa-bajnokságán mindenkit maga mögé utasítva hozta el az aranyérmet. Nagy meglepetést okozott. TV + Sztárok--Demi Rose Mawby falatnyi ruhában mutatta meg elképesztő testéthttp://www.life.hu/sztarok/20190522-demi-rose-mawby-falatnyi-ruhaban-mutatta-meg-elkepeszto-testet.html9 millió követője van az Instagramon Demi Rose Mawby modellnek. Ezt pedig nem mással érte el, mint gyönyörű testével, amelyből most különösen sokat mutatott. TV + Sztárok--Johnny Depp azzal vádolja Amber Heardöt, hogy festette a zúzódásaithttp://www.life.hu/sztarok/20190522-johnny-depp-azzal-vadolja-amber-heardot-hogy-festette-a-zuzodasait.htmlJohnny Depp újabban azzal vádolja volt feleségét, Amber Heard színésznőt, hogy nem voltak valódiak a bántalmazásból származó zúzódásai, csak festette őket. TV + Sztárok--Rúzsa Magdi 13 évvel ezelőtt nyerte meg a Megasztárt: közösségi oldalán mondott köszönetethttp://www.life.hu/sztarok/20190522-ruzsa-magdi-13-evvel-ezelott-nyerte-meg-a-megasztart.htmlRúzsa Magdi karrierje a Megasztárral indult 13 évvel ezelőtt. A tehetségkutató harmadik szériájának győztese az évforduló alkalmából a közösségi oldalán mondott köszönetet. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.