Díjat kapott Margaret Atwood, A szolgálólány meséje írója

Booker-díj A szolgálólány meséje elismerés Margaret Atwood
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hétfőn megosztva vehette át a legrangosabb brit irodalmi elismerést Margaret Atwood kanadai, és Bernardine Evaristo nigériai-brit írónő Londonban. - írja a BBC.

Korábban csak kétszer fordult elő, hogy a díjat a zsűri megosztva ítélje oda, de az erre vonatkozó szabályt 1992 után felülírták. Most az ítészek - hosszadalmas viták után - mégis azt közölték, hogy nem tudtak dönteni a két kitűnő jelölt művei között, ezért mindkét írót kitünteti. Mindez azt is jelenti, hogy

Atwood és Evaristo így a díjjal járó 50 ezer font (19 millió forint) pénzjutalmon is egyenlő arányban osztozik.

Atwood a Szolgálólány meséje folytatása (The Testaments) miatt kapta meg a díjat, míg Evaristot Girl, Woman, Other című regényével érdemelte ki az elismerést, ami egyébként az írónő nyolcadik regénye.

Margaret Atwood 2000-ben már bezsebelte a Booker-díjat, akkor A vak bérgyilkos című művéért jutalmazták meg. Atwood a maga 79 évével a legidősebb szerző, akinek munkáját az egyik legrangosabb irodalmi díjjal ismerték el, a 60 éves Bernardine Evaristo pedig az első színesbőrű nő, aki elnyerte ezt a rangos irodalmi kitüntetést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.