Halálos baleset történt az M5-ös autópályán: két gyermek van az áldozatok között

Forrás: Shutterstock -
halál M5 baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rendelkezésre álló adatok szerint feltehetőleg műszaki hiba okozta az M5-ös autópályán történt balesetet, amelyben heten haltak meg hétfő hajnalban.

Egy Budapest felé tartó szerb kamion hajnali fél három körül az autópálya 146-os kilométerénél, Balástya közelében átszakította a szalagkorlátot és összeütközött a szemközti sávokban odaérkező két személyautóval. A járművek kigyulladtak, az autókban utazó hét ember a helyszínen meghalt.

Hét halálos áldozatot követelt a baleset - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock


Az egyik személyautóban négy román állampolgár - két felnőtt és két gyermek - utazott,

a másik jármű utasainak azonosítása még tart - közölte a a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrök az autópálya érintett szakaszát lezárták a helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére. A Budapest felé vezető oldalon azóta megindult a forgalom, a Röszke felé utazók a sztrádát Kisteleknél tudják elhagyni, majd a balástyai felhajtónál térhetnek vissza és haladhatnak tovább. Feltehetőleg műszaki hiba okozta a balesetet - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.