Benkő Dániel halál gyász szívinfarktus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült: szívinfarktus okozta a 72 esztendős Benkő Dániel halálát.

Vasárnap este tragikus hirtelenséggel, 72 éves korában hunyt el Benkő Dániel. Halálának okáról eddig csak annyit lehetett tudni, hogy hirtelen rosszul lett és már nem tudták életét megmenti, most viszont a lánya, Dalma elárulta, szívinfarktust kapott.

Édesapám teljesen jól volt, a halála derült égből villámcsapásként ért. Szívinfarktust kapott, és már nem tudtak rajta segíteni. Hatalmas csapás ez nekünk, a szeretteinek, és a fájdalmat szeretnénk csak magunk megélni. Szeretném, ha a média, a rajongók is tiszteletben tartanák a gyászunkat, édesapám emlékét, és csak a szépre, jóra emlékeznénk, amit a művei és sziporkázó személyisége által adott az embereknek... Fantasztikus művész volt, óriási űrt hagyott maga után" - nyilatkozta megtörten a Borsnak.

A Ripost azt írja Benkő Dániel egy barátja társágában töltötte az estét, amikor rosszul lett. A művész jókedvű volt egész nap, ám hirtelen mellkasi fájdalomra kezdett panaszkodni, majd összeesett. Az ismerős hívta a mentőket, de hiába, már nem tudtak rajta segíteni.

Benkő Dániel Forrás: iWiW

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.