Forgalommal szemben hajtott egy nő az M0-son, rendőrök állították meg

Forrás: Shutterstock -
M0
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elfogtak és őrizetbe vettek egy 36 éves román nőt, aki gépkocsijával forgalommal szemben haladt kedd hajnalban az M0-s autóúton - közölte a rendőrség a honlapján.

A közleményben azt írták, hajnali két óra körül érkezett több bejelentés, hogy az M0-s autóúton, a Megyeri-híd irányába egy jármű a forgalommal szemben halad. Több rendőri egység azonnal a helyszínre, valamint a környező kihajtókhoz indult. Közben újabb bejelentés érkezett arról, hogy Üllő térségében a forgalommal szemben haladó jármű kamionnak ütközött, de továbbhajtott a helyszínről.
A nőt több rendőr próbálta megállítani, végül összeütközött egy megkülönböztető jelzését használó szolgálati személygépkocsival. Sérülés nem történt - tették hozzá. A nő ellen közúti veszélyeztetés gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.