Ezek lesznek a legkeresettebb szakmák 2020-ban

Forrás: Shutterstock -
legkeresettebb szakma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A munkaerőpiac folyamatos változása miatt nehéz előre megmondani, milyen szakmákra lesz leginkább kereslet a jövőben, de az általános munkaerő-piaci trendekből és a törvényi változásokból következtethetünk arra, mely szakmákra mutatkozik majd nagyobb igény 2020-ban.

Minden ember életében eljöhet az a pillanat, amikor gyorsan kell pályát módosítania, azonban a legtöbbeknek munka és család mellett nincs lehetőségük évekig koptatni az iskolapadot. Az OKJ-s képzések azonban lehetőséget biztosítanak arra, hogy rövid idő – felnőttképzésben akár néhány hónap – alatt keresett szakmát szerezzünk.

Az OKJ-s képzések lehetőséget biztosítanak arra, hogy rövid idő alatt keresett szakmát szerezzünk Forrás: Shutterstock

Az OKJ-s szakmai végzettséget jelenleg felnőttképző intézményekben is meg lehet szerezni, az iskolarendszerű képzéseknél rövidebb idő alatt.

A felnőttképzések nem ingyenesek, nem jár a jelentkezőknek diákigazolvány, de a szervező iskolák számos más előnyt nyújtanak a tanulóknak. Például többféle ütemezésben indulnak tanfolyamok, hogy munka mellett is be tudjanak járni a tanulók. Mivel ezek piaci alapon működő iskolák, így jobb körülmények közt, modernebb eszközökön sajátíthatják el a diákok a választott szakmát.

Informatikai képzések

Az informatikai képzések mindig az első helyen szerepelnek, ha a legkeresettebb szakmákról beszélünk. Nem is csoda, hiszen jelenleg is több ezer informatikus hiányzik a magyar munkaerőpiacról, és egyáltalán nem csak a diplomával rendelkező szakemberekre van kereslet.

Az informatika területén a gyakorlati tudás sokszor többet ér, mint a megszerzett papír. Éppen ezért, bár az informatikai képzések nagy része nem OKJ-s tanfolyam, a végzett tanulók csak tanúsítványt kapnak, mégis könnyen el tudnak helyezkedni a megszerzett tudással.

Az informatikai képzések mindig az első helyen szerepelnek, ha a legkeresettebb szakmákról beszélünk Forrás: Shutterstock

Például számos tanfolyam közül válogathatunk, melyen néhány hónap alatt elsajátíthatunk egy programozási nyelvet (Java, Python, C#). De a weboldalkészítés iránt érdeklődők is könnyen találhatnak rövid képzéseket, hiszen akár 3 hónap alatt elvégezhető egy webprogramozó tanfolyam, fél év alatt pedig egy webfejlesztő kurzus.

Ingatlanos képzések

2020-ban minden eddiginél keresettebb szakma lesz a társasházkezelő. Azoknál a kisebb társasházaknál, ahol a közös képviselői feladatokat eddig valamelyik lakó látta el, a törvénymódosítás értelmében új képviselőre lesz szükség, ugyanis a tisztség betöltését a jövőben szigorúan képesítéshez kötik.

A 4 hónapos társasházkezelő képzés során a résztvevők elsajátíthatják, hogyan kell különböző ingatlanok üzemeltetési, fenntartási, valamint felújítási folyamatait kezelni. Emellett a képzés kitér még a szervezési és ellenőrzési feladatokra, valamint az elszámolás- és a költségvetés-készítésre is.

A társasházkezelő OKJ tanfolyam mellett szintén jó választás lehet a rövid idő alatt megszerezhető szakmát keresőknek a 4 hónap alatt elvégezhető ingatlanközvetítő képzés.

Pénzügyi képzések

A felnőttképzők kínálatában a legnépszerűbb tanfolyamok a rövid idő alatt elvégezhető pénzügyi képzések. Ilyen például a 4 hónap alatt elvégezhető bérügyintéző, illetve a társadalombiztosítási ügyintéző részszakképesítések, vagy a mindössze 4 nap alatt megszerezhető Pénztárkezelő és valutapénztáros tanfolyam.

A felnőttképzők kínálatában a legnépszerűbb tanfolyamok a rövid idő alatt elvégezhető pénzügyi képzések Forrás: Shutterstock

A pénzügyi OKJ képzések a munkaerőpiacon is keresettek, az álláskereső portálokon rendszeresen hirdetnek meg bérszámfejtő, TB- és bérügyintéző, banki ügyintéző vagy valutapénztáros pozíciókat.

Gépkezelő tanfolyamok

Targoncavezető vagy Emelőgépkezelő képzések mindössze 1-2 hónap alatt elvégezhetőek, és OKJ-s végzettséggel az építőipar, a logisztika, a kereskedelem és a termelőipar területén is könnyen el lehet helyezkedni. A végzett szakemberek nem csak Magyarországon, hanem külföldön is rendkívül keresettek. Ráadásul ezekhez a tanfolyamokhoz érettségi sem kell, elég a nyolc általános.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.