WHO: Európa vált a koronavírus epicentrumává

Forrás: Shutterstock -
epicentrum WHO koronavírus Európa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Európába tolódott a koronavírus-világjárvány (pandémia) súlypontja annak nyomán, hogy a betegség miatti halálozások száma túlszárnyalta a globálisan - Kínán kívül - elhunytakét - közlöte pénteken Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója genfi sajtótájékoztatóján, amelyet videokonferencia formájában tartott.

"Európa vált a Covid-19 pandémia epicentrumává" - hangsúlyozta. Mint mondta, minden nap több esetet jelentenek, mint a járvány tetőfokán Kínából.

"Európa vált a Covid-19 pandémia epicentrumává" - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A pandémia világszerte eddig mintegy ötezer életet követelt, míg

a megbetegedések száma meghaladta a 132 ezret. A WHO főigazgatója ezt tragikus mérföldkőnek nevezte.


Szolidaritási tervet jelentett be a Covid-19 járvánnyal összefüggésben. Kijelentette, hogy ez lehetőséget nyújt majd magánszemélyeknek és szervezeteknek, hogy hozzájárulhassanak az egészségügyi dolgozóknak szükséges arcmaszkok, gumikesztyűk, köntösök és védőszemüvegek, illetve diagnosztikai felszerelések beszerzéséhez. A terv befektetési lehetőséget biztosítana a kutatás-fejlesztésbe, így a vakcinakutatásba is.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz felszólította a nemzetközi közösséget, hogy az országok szigorú intézkedésekkel lépjenek fel a fertőzés terjedésének megakadályozása, a betegek felkutatása és elkülönítése érdekében - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.