Németh Lajos komolyan aggódik a járvány miatt: 70 leszek, ha megélem

Németh Lajos Joshi Bharat koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A meteorológus, Németh Lajos júliusban ünnepli 70. születésnapját, ám Joshi Bharatnak adott interjújában kihangsúlyozta, ha megéli.

Nem mozdul ki lakásából Németh Lajos, hiszen tudja, hogy a veszélyeztetett korosztályba tartozik. Vásárolni a menye jár neki, és unokáival sem találkozhat. Nem tagadja, nehezen viseli a helyzetet, és aggódik is, mert szerinte egy láthatatlan ellenséggel küzdünk, és ennél talán még a háború is jobb.

„Én az egyik, sőt talán a legveszélyeztetettebb korosztályhoz tartozom, mert - ha megélem, és ezt most nagyon ki kell hangsúlyozni - akkor júliusban töltöm be a 70. életévemet"

De unokái, sőt a jövő generációja miatt is aggódik. Viszont próbál beletörődni a jelenlegi helyzetbe.

„Én most már a hetedik X-emet taposom, rengeteg mindent megéltem az életben, ami bölccsé tett, és ez a bölcsesség mondatja azt velem, hogy el kell fogadni azt, ami van, mert nem tudok rajta változtatni. Beletörődtem, de nehezen viselem. Nem tudom, hogy mi lesz egy-két hónap múlva velem. Az ember kisebb, mint a sors által adott kihívás."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.