Kutatók szerint nem Vuhanból indult a koronavírus

Forrás: Shutterstock -
Vuhan koronavírus terjedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha igaz az, amit a Cambridge-i Egyetem kutatói állítanak, akkor teljesen másként kezdődött a koronavírus-járvány, mint eddig hittük. 

Lehet, hogy nem igaz az, amit eddig a koronavírus-járvány indulásáról és terjedéséről hittünk, ha helyesek a Cambridge-i Egyetem tudósainak kutatásai. A Proceedings of the National Academy of Sciences tudományos lapban teszik közzé az eredményeket, amelyekről annyit lehet tudni, hogy megkérdőjelezik a vírus kiindulásának helyszínét és időpontját.

A kutatók szerint nem Vuhanból indult a koronavírus Forrás: Shutterstock

Szerintük lehetséges, hogy már hónapokkal korábban megjelent a koronavírus, és nem Vuhanból, hanem annál távolabbról és délebbről tört ki. Úgy vélik, már 2019 szeptemberében elkezdett terjedni. Az is lehetséges, hogy egy hónappal is korábban kezdett el mutalódni a vírus emberekre is veszélyes formája, és néhányan úgy hordozták még jó ideig, hogy nem fertőztek meg vele másokat.

A nulladik beteg keresésekor pedig arra jutottak, hogy jóval távolabb és délebbre kell keresgélniük. A tudósok tehát Dél-Kínába tennék a vírus kiindulópontját, de természtesen biztosat csak a denevérek, esetleg más potenciális gazdaállatok és a szeptembertől decemberig a kínai kórházakban tárolt szövetminták elemzése adhat - írja a Daily Star.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.