2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Állítják, talán koronavírusos lett VV Fanni elrablója, B. László

Forrás: Facebook/Origo -
emberrablás koronavírus VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Majdnem egy egész hónapig feküdt lázasan a házi őrizetben VV Fanni elrablója, B. László. 

Ahogy azt már megírtuk, B. László, VV Fanni feltételezett gyilkosa furcsa jeleket vett észre magánazt követően, hogy 1 évre házi őrizetbe került. Tavaly ősszel emeltek vádat VV Fanni gyilkosa ellen, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt. B. László ügye azóta azonban nem sokat haladt, hiszen a koronavírus-járvány következtében a júniusra ütemezett tárgyalást is szeptemberre halasztották. Most azonban nem a tárgyalások, hanem az egészségügyi állapotának kapcsán került szóba: bizonyos feltételezések szerint átesett a koronavíruson.

"Lászlónak négy hétig 38 fokos láza volt, és egyszerűen nem ment lejjebb. A család összefogott, s mindenféle gyógyszerrel próbáltuk segíteni, míg végül közel egy hónap után jobban lett" - fejtette ki a Blikknek dr. Brodmann Péter, László nagybátyja.

Fotó: Polyák Attila - Origo

"Mint tudott, László a nagymamájával él, az ő dunaújvárosi lakásába helyezték ki házi őrizetbe, és bár ő azóta a lábát sem tette ki otthonról, a nagyi természetesen igen. Jön-megy, bevásárol, nagyon aktív, s így könnyen elkaphatott és átadhatott az unokájának bármit. Mi több, valószínűleg így is történt, mert a nagyi is beteg volt" - folytatta Péter.

Mint kiderült, Lászlónak heteken keresztül magas láza volt, amit szinte sehogyan sem tudtak levinni. A háziorvosi ügyeletről nem kapott segítséget, a családja azonban ekkor is mellette állt:

"Végül mi családtagok fogtunk össze, és gyógyszertárról gyógyszertárra jártunk, hogy valahogy levigyük a lázát, de így is négy hosszú hét volt, mire jobban lett. Nyilván megfelelő kezeléssel egy fiatal, életerős szervezettel azért sokkal hamarabb legyőzte volna a betegséget" - mesélte a nagybácsi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.