Demcsák Zsuzsa két és fél év kihagyás után tér vissza a képernyőre a Life TV-nél, de sajtóértesülések szerint a TV2 is megkereste a műsorvezetőt. 

Demcsák Zsuzsa műsorvezetőként két és fél évet hagyott ki, de közben látható volt a többi között az Ázsia Expressben is, ami meghozta a szerelmet az életébe. Azóta már férjhez ment, és úgy tűnik, hogy magánélete mellett a karrierje is rendeződik. Kiderült, hogy visszatér a képernyőre, méghozzá a Life TV-n. A Blikk értesülései szerint azonban a TV2 is megkereste Zsuzsát egy ajánlattal.

Demcsák Zsuzsa után kapkodnak a csatornákForrás: Instagram

"Demcsák Zsuzsa az Ázsia Expressz egyik nagy dzsókere volt, a nézők nagyon szerették, sőt, imádták, hogy a műsor hetei alatt mennyire megváltozott. Persze, mint utóbb kiderült, ez a szerelemnek volt köszönhető. Így, amikor elkezdtek válogatni a különböző őszi műsorokra, szinte azonnal szóba került a neve" - mondta az informátor. Bőven indulnak olyan műsorok ugyanis, amikhez ismert arcokra van szükség. Ilyen lesz a Farm VIP, a Love Bisztró vagy a Dancing with the Stars is. A csatornánál amúgy szeretik a nagy meglepetéseket, s szívesen nyúlnak vissza olyan emberekhez, akik korábban már beváltak. Ezért sem meglepő, hogy tárgyalnak Demcsákkal, ahogy több, korábbi Ázsia Expressz-szereplő neve is felvetődött, így például Gáspár Zsoltié, akinek nem mindennapi stílusa is szórakoztatta a nézőket" - tette hozzá a bennfentes.