Sikkaszthatott a pátyi boncmester

Forrás: Shutterstock -
boncmester pátyi boncmester Páty
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokkoló esetre derült fény a napokban: egy pátyi boncmester emberi testrészeket vitt haza a patológiáról, amelyeket a kertjében találták meg.

A hatvan év körüli pátyi férfi már közel 30 éve dolgozik a szakmájában, az ország legnevesebb egyetemének patológiáján tevékenykedett. Besurranó tolvajok buktatták le, ugyanis több emberi testrészt találtak hordókban az udvarán, majd jelentették a rendőrségen.

Még most is

vizsgálják, hogy vajon milyen szándékkal gyűjtötte otthon az emberi maradványokat.

A Magyar Nemzet álláspontja szerint a halottszállítók pénzt kapnak a szállításért, azt azonban nem tudni, hogy ez az összeg magába foglalja-e a hamvasztás költségét is - legyen szó holttestről, vagy amputált végtagról. Vagyis valószínű, hogy tiszta nyereség keletkezik a halottszállítók előnyére, ha nem történik meg a hamvasztás. Ezért feltételezik, hogy a különös eset magyarázta nem más, mint sikkasztás - írja a Magyar Nemzet nyomán a Blikk.

Sikkaszthatott a pátyi boncmester (Illusztáció) Forrás: Shutterstock

A rendőrség a szabadlábon védekező boncmesterrel szemben emberi test tiltott felhasználásának alapos gyanúja miatt indított eljárást. Bűnössége esetén akár három év börtönbüntetést is kiszabhatnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.