Ismét megszökhetett a halottnak hitt zentai lány, Vitéz Barbara

Forrás: Facebook/Eltűnt emberekért-megoszthatod -
eltűnt eltűnt személy Vitéz Barbara
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vitéz Barbarát sokáig halottnak hitték, ám időről-időre felbukkan - most éppen egy budapesti kórházban. 

Ahogy azt korábban megírtuk, 4 évvel ezelőtt egy novemberi napon Zentára ment bulizni barátaival Barbara. A társaság szerint a fiatal lány a hídról a Tiszába zuhant és meghalt. A holttestét azóta sem találták meg, a család pedig nem is gyászol, hisznek lányuk előkerülésében, akit tavaly Budapesten véltek látni.

Vitéz Barbara Forrás: Facebook/Eltűnt emberekért-megoszthatod

Most azonban új híresztelés látott napvilágot, mely szerint Barbara a napokban a Rákóczi tér környékén rosszul lett, a kiérkező mentősök pedig kórházba szállították. Az egészségügyi dolgozók hamar felismerték Barbarát, aki azzal is gyanút keltett, hogy nem akarta elárulni a nevét.

Később azonban megszökött a kórházból, és most ismét nem tudni, hol lehet. A szemtanúk azt mondták, hogy a 19 éves lány megjelenése rendezett, ápolt volt, nem úgy tűnt, mint aki rossz körülmények között él - írja a Ripost.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.