Gordon Ramsay pokollá teszi szomszédai életét: mindenkit magára haragított

Forrás: AFP/2019 Getty Images/Ethan Miller -
szomszéd Gordon Ramsay
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gordon Ramsay közelében élni nem olyan mesés, a szomszédai legalábbis egyáltalán nem örülnek a sztár megjelenésének. 

Gordon Ramsay szinte nem is tud olyan dolgot tenni, amivel ne bőszítené fel a körülötte élőket. A botrány már akkor kitört, amikor a család felbukkant Cornwallban, a helyiek ugyanis attól tartottak, hogy a sztár és a családja magukkal hozzák a koronavírust is Londonból. Az eset egészen odáig fajult, hogy még egy "Nem itt kellene lenned" nevű Facebook-csoportot is létrehoztak a rosszallók. Képmutatónak nevezték, és a hírek szerint még fenyegetéseket is kapott.

Nem látják szívesen a szomszédok Forrás: AFP/2019 Getty Images/Ethan Miller

Ha ez még nem lenne elég, tovább szította a feszültséget a séf medencéje, amely igen egyedülálló, hiszen egy hatalmas üvegfallal rendelkezik. A szomszédoknak persze ez sem tetszik, ahogy az sem, hgy lebontotta és felújította az egész épületet.

Sztárszomszédi iszony: ezek melllett a hírességek mellett pokol élni

Ki ne szeretne egy igazi szupersztár közelében lakni? Nos, néhány híresség szomszédja! Bármilyen izgalmasnak is hangzik, valójában egyes celebek pokolian rossz szomszédok: úgy gondolják, hogy nekik bármit lehet, és az állandóan ott lebzselő lesifotósokról se feledkezzünk meg. Ráadásul még a kritikát sem bírják, így jó szomszédi viszonyra egyáltalán nem lehet számítani, iszonyra viszont annál inkább. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.