Koronavírus: ezt javasolja a WHO a járvány alatti testi-lelki egészség megőrzése érdekében

holyaghurut
Forrás: Shutterstock -
testmozgás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Felnőtteknek heti legalább 2,5, gyerekek és tinédzserek számára pedig napi legalább 1 óra testmozgást javasol legújabb, szerda éjjel közzétett ajánlásában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a testi és lelki egészség megőrzése érdekében a koronavírus-járvány közepette. A WHO azt is szorgalmazza, hogy a fiatalok próbálják minél jobban csökkenteni a képernyő előtt töltött időt, és minden korosztály próbálja fizikai tevékenységekkel ellensúlyozni, hogy a pandémia miatt megnövekedett a négy fal között töltött órák száma.

"A testmozgás nem pusztán a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és a rák esélyét csökkenti, de mérsékli a szorongás és a depresszió tüneteit, valamint javítja az emlékezőképességet és visszafogja az Alzheimer-kór tüneteinek előrehaladását is" - jelentette ki genfi sajtótájékoztatóján Rüdiger Krech, a WHO egészségmegőrzésért felelős igazgatója a szervezet Minden mozdulat számít című kampányának bemutatásakor. Krech rámutatott: minden negyedik felnőttre, és "megdöbbentő módon" a fiatalok 80 százalékára is igaz, hogy nem mozog eleget.

"Pedig a mindennapi mozgás nem csupán a testnek jó, hanem a lelki egészség megőrzését is elősegíti" - hívta fel a figyelmet Fiona Bull, a WHO testmozgásszakértője.
A felnőtteknek kiadott ajánlásokban ezúttal külön kitérnek a várandós nőkre és a kismamákra. Felhívják a figyelmet arra, hogy kisebb a szülés utáni cukorbetegség kialakulásának esélye azoknál, akik rendszeresen mozognak a terhesség alatt is.

A 65 év felettieknek a WHO azt ajánlja: erősítsék izmaikat, és igyekezzenek egyensúlyjavító gyakorlatokat végezni, hogy megakadályozzák az eleséssel járó baleseteket.

Ajánlásában a WHO külön méltatja a viselhető okoseszközök szerepét. Kiemeli: ezek fontos visszajelzést adnak arról, hogy mennyire vagyunk fizikailag aktívak. A legtöbb ember ugyanis hajlamos alábecsülni, hogy milyen sok időt tölt egy helyben mozdulatlanul - jegyzi meg a szervezet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.