Megerőszakolt kishúga fog tanúskodni a kőbányai machetés gyilkos ügyében

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság nemi erőszak tárgyalás machetés gyilkos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
K. Dániel tavaly szilveszterkor nekirontott szomszédjának, egy három gyerekes anyukának. A férfi állítólag előtte megerőszakolta kishúgát is. Most a lány fog tanúskodni a bíróságon.

Borzalmas eset történt tavaly év végén Kőbányán. K. Dániel becsöngetett a szomszédjához, majd szó nélkül rárontott a háromgyerekes K. Szabinára egy machetével. A vérengzést a nő gyerekei is végignézték, a férfi miután végzett az asszonnyal, kisétált a lakásból.

Később beismerte tettét, de nem tudott rá magyarázatot adni, azt mondta sokat ivott, szteroidozott, és depressziós volt.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

A vizsgálat során arra utaló nyomokat is találtak, hogy a férfi nem sokkal a történtek előtt saját kishúgát is megerőszakolta. Több gyermekpornót is volt a gépén, sőt felmerült a gyanú, hogy a K. Dániel a meggyilkolt szomszéd nő 14 éves lányára vetett szemet, és tulajdonképpen őt akarta megtámadni, és megerőszakolni.
A férfi mindezeket tagadja. A napokban viszont a vádlott kishúga ül a tanúk padjára – írta a Bors

A gyilkos egyébként már letartóztatásakor is halálért könyörögött:
„Nem tudom agyilag és lelkileg felfogni, mit tettem, hogy három gyereket az anyjuk nélkül hagytam. Van egy megoldás: az, hogy engem kivégezzenek. Hozzák vissza a kivégzést, hogy az olyan emberektől, mint én, megszabadítsák a világot"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.