Meghalt a híres zenész, több mint száz film zenéjének szerzője

Forrás: Shutterstock -
Claude Bolling zeneszerző zenész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meghalt 90 évesen Claude Bolling francia jazz-zongorista, több mint száz film, köztük a Borsalino és a Kaliforniai lakosztály zenéjének szerzője - írta a Variety.com. A hírt, amely szerint Bolling a franciaországi Garches-ban hunyt el december 29-én, a zenész weboldala tette közzé, a halál okáról nem írtak.

Az 1930-ban Cannes-ban született Bolling csodagyereknek számított, 14 évesen már profi zongoristaként lépett fel. Jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a tradicionális jazz a hatvanas években újra divatba jöjjön. Nagy hatással volt rá Duke Ellington, Oscar Petersonnal barátok is lettek.
Több mint száz film zenéjét szerezte, köztük a cannes-i filmfesztiválról 1957-ben készült dokumentumfilmét. A számos francia és kanadai alkotás között volt az 1970-es Borsalino, valamint az 1978-as Kaliforniai lakosztály, de mai amerikai filmekben is felcsendülnek a számai, többek között a 2006-os Holidayben, vagy az Oscar-díjas Jokerben (2019).

Forrás: Shutterstock


Klasszikus zenészekkel felvett produkcióival is világsikert ért el, Jean-Pierre Rampal francia fuvolaművésszel 1975-ben készített lemeze, a Suite for Flute and Jazz Piano Trio több mint egy évtizeden át szerepelt a Billboard klasszikus zenei toplistáján. Muzsikált együtt Maurice André trombitavirtuózzal és Yo-Yo Ma csellistával is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.