Nem sok jó vár ránk a következő napokban: felhőszakadás és jégeső is jöhet

Forrás: Shutterstock -
eső Pünkösd időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még várnunk kell a nyárias időre.

Szombat

Erősen felhős lesz az ég. Délelőtt többfelé, délután szórványosan várható eső, záporeső. Az eleinte délnyugati szél északnyugatira fordul és megélénkül. Nyugaton 14-19, keleten 20-25 fok várható.

Pünkösd vasárnap

Estig erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Északon több helyen, délen elszórtan lehet újabb eső. Estétől észak, északnyugat felől megkezdődik a felhőzet felszakadozása. Marad a hőmérsékletben a kontraszt: északnyugaton 15, délkeleten 25 fok körüli értékeket mérhetünk.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Pünkösd hétfő

A hajnali ködfoltok feloszlása után napos, fátyolfelhős idő alakul ki, de napközben a Dunántúlon vastagabb felhőzet is megjelenhet, melyből eső, zápor is előfordul. 19 és 24 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

Kedd és szerda

Kedden egyre magasabbara törnek a gomolyok, és délutántól - egy hidegfront hatására - egyre többfelé törnek ki zivatarok (akár felhőszakadással, jégesővel). Szerdára a front átvonul hazánk térsége felett, megerősödik, néhol viharossá fokozódik a szél. Kedden több helyen nyári nap lesz 25 fok körüli maximumokkal, aztán szerdára visszaesik a hőmérséklet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.