Hatalmas botrány övezte tavaly Eszenyi Enikőt, több, mint 70 színész is verbális erőszakkal és a hatalommal való visszaéléssel vádolta meg. 

Sokan felháborodtak azon, hogy tavalyi botránya után Eszenyi Enikő újra rendezhet a kecskeméti színházban. Szerintük ez is azt mutatja, hogy a rendező hatalma továbbra is jelentős és inkább hallgatnak, mert nem tudhatják, mikor kell vele újra együtt dolgozniuk a jövőben. Többen attól tartanak, nem lesz következménye az abúzusnak, amit ellenük elkövetett a rendező.

Eszenyi Enikővel szemben több mint hetvenen éltünk panasszal a Fővárosi Önkormányzat vizsgáló bizottsága előtt egy évvel ezelőtt. A mai napig nem tudjuk a vizsgálat eredményét. Várjuk. Eszenyi Enikő többszöri verbális és fizikai abúzust követett el igazgatóként. Ezt veszi semmibe az, aki – szemet hunyva a tettei felett – dolgozik vele. Arcul köpi az áldozatokat" - nyilatkozta a Blikknek Molnár Áron színész.

Eszenyi EnikőForrás: MTI/Honéczy Barnabás

Eszenyi a Cirkushercegnő darabot fogja rendezni Kecskeméten, melynek főszerepét Járai Máté játssza majd. A színész korábban sosem dolgozott a Eszenyi Enikővel, de mindig is ott volt a bakancslistáján, hogy vele dolgozzon. Kicsit tart a közös munkától, de várja is. 

Ha bántani fog, én is kiállok és elmondom. Pontosan tudom, hogy a Vígben milyen szörnyűségek történtek, és azt gondolom, helyesen tették azok, akik kiálltak és elmondták a véleményüket. Nem kérdés, hogy igazat mondtak. Nagyon sokan örültek Enikő érkezésének, és várják a közös munkát, ahogyan én is, de tartok is tőle, hogy vajon lelkileg bírom-e majd. Annyiban más helyzet lesz, hogy nem lesz a főnököm, nem függöm tőle, ugyanúgy vendég lesz Kecskeméten, ahogy én. Ráadásul bízom benne, hogy tanult a történtekből"

- nyilatkozta Máté.