Terjed a delta variáns: szükség lehet a 3. Pfizer oltásra is - Ekkor kellene majd beadatni

Forrás: AFP/Jack Guez -
Pfizer-vakcina delta variáns COVID-19 oltás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Pfizer koronavírus elleni vakcinájának harmadik adagja fokozhatja a védelmet a vírus delta variánsa ellen - jelentette be a cég tudományos vezetője újságíróknak csütörtökön, hozzátéve, hogy tárgyalást kezdtek az Egyesült Államok gyógyszerészeti hatóságaival a szer vészhelyzeti alkalmazásáról.

Mikael Dolstein kitért az Izraelből érkező, a fertőzésszámok jelentős emelkedéséről szóló hírekre is, és elmondta, hogy bár a vakcina hatékony a delta variáns ellen, az újonnan fertőzötteket januárban vagy február elején oltották be a Pfizer vakcinájával, márpedig ennyi idő alatt az antitestek száma csökken.
Hangsúlyozta mindazonáltal, hogy az Izraelből és az Egyesült Királyságból érkező legújabb adatok azt mutatják, hogy a vakcina még csökkent antitestszám mellett is körülbelül 95 százalékos hatékonysággal előzi meg a fertőzés súlyosabb tüneteinek kialakulását.

Romlott a járványhelyzet, már németországba is betört a koronavírus szuperfertőző delta variánsa

Bejelentette, hogy a vállalat nemsokára közzéteszi az izraeli adatokat feldolgozó kutatását.
Hozzátette egyúttal, hogy több ország - egyebek között európaiak is - már megkereste őket egy esetleges harmadik oltással kapcsolatban, amely szerinte különösen fontos az idősebb korosztály esetében.

Forrás: AFP/Jack Guez

Dolsten kiemelte azt is, hogy az újabb dózis miatt, továbbá azért, mert a világon még mindig nagyon sokan nincsenek beoltva, vélhetően megnő az igény a vakcinára, a Pfizer ezért igyekszik növelni gyártókapacitását.

A vállalat idén 3 milliárd dózisnyi vakcina gyártását tűzte ki célul, jövőre pedig 4 milliárdot irányzott elő - jelentette ki.

Albert Bourla, a Pfizer elnök-vezérigazgatója áprilisban már azt közölte,

hogy a Pfizer vakcináját beadatóknak valószínűleg egy harmadik adagra is szükségük lesz az elsőt követő 6-12 hónapon belül a védettség fenntartása érdekében, és nem zárta ki azt sem, hogy az oltás évente meg kell majd ismételni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.