Hatalmas meteor sokkolta a norvégokat - akár több tucat kilogramm is lehetett

Forrás: AFP/Menahem Kahana -
rendőrség meteor fényjelenség Norvégia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy meteort láttak vasárnapra virradóra Norvégia déli része felett - közölte az NRK norvég közszolgálati televízió és a VG című helyi lap szemtanúkra hivatkozva.

A rendőrséghez több bejelentés is érkezett a rendkívül erős fényjelenségről, illetve az óriási zajról.

A VG egyik újságírója a jelenséget egy tűzlabdaként írta le, amely az egész eget megvilágította.

A meteort helyi idő szerint egy óra után észlelték az éjszakai égbolton.

A jelenséget nemcsak Norvégia déli részén, de Svédországban is látták.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Menahem Kahana

Szakértők szerint a meteor részei az Oslótól nyugatra lévő térségekben csapódhattak a földbe. Vegard Lundby, a meteorok megfigyelésével foglalkozó norvég hálózat szóvivője az NRK-nak nyilatkozva elmondta, hogy jelenleg gőzerővel dolgoznak a becslések szerint több kilogramm súlyú, tudományos vizsgálatok szempontjából értékes darabok felkutatásán.

A meteor súlya egyelőre ismeretlen, de a szemtanúk beszámolói jelentős méretekre engednek következtetni. Egyesek szerint akár több tucat kilogramm is lehetett a hullócsillag.

Szakértők feltételezik, hogy a meteor a Mars és a Jupiter közötti aszteroidaövezetből származik.

Forrás: MTI

Hatalmas meteor csapódott be Anglia felett - még Hollandiából és Izlandról is látszott

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.