A 2015-ben elhunyt Harangozó Teri vasárnap lenne 78 éves. Poór Péter most arról beszélt, szerinte miért halt meg pályatársa ás jó barátja. 

"Sok mindent írtak és mondtak Teri tragédiájáról. Hallottam, hogy beteg volt a szíve, a tüdeje, hogy rákot diagnosztizáltak nála. Én most mindezt megcáfolom. Teri valóban beteg volt, csontritkulásban szenvedett, és előfordult, hogy már a színpadra is csak segítséggel tudott felmenni. Rengeteget szenvedett ettől, de együtt tudott élni a fájdalommal is. Amikor sokadszor rosszul lett, s kórházba vitték, senki sem látogathatta. Telefonon beszéltem vele, a jövőt tervezte. Nem volt halálos beteg, ezt tiszta szívből állíthatom. A bajt, a rosszulléteket az évtizedekkel korábban beültetett mellimplantátum okozta. Tudniillik, lejárt a szavatossága, réges-rég ki kellett volna cserélni. Ám mielőtt ezt megtették volna, szétrepedt a burka, a szilikon pedig a tüdejébe került. Hihetetlen, hogy az orvosok késlekedtek. Teri már a kórházban volt, mondta, hogy nem kap levegőt, de az orvosai csak húzták, halasztották a beavatkozást, mert épp hosszú hétvége volt, s úgy voltak vele: ej, ráérünk arra még..." - nyilatkozta Poór a Blikknek. 

A mellimplantátummal való probléma már korábban is felmerült, de van, aki úgy véli, egészen más volt a baj

Forrás: MTI/Földi Imre