Pucérkodástól rettegtek a Sztárban sztár leszek! mesterei: teljesen kiakasztotta őket ez a produkció

TV2 Majka Sztárban sztár leszek!
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, teljesen megütközött a Sztárban sztár leszek! zsűrije Lendvai Péter látványtervező produkcióján. 

Péter életében először állt közönség előtt, produkciójától pedig mindenki szeme elkerekedett. Majka korábban azt mondta, volt olyan része az előadásának, amikor megijedt és most az is kiderült, miért. A férfi a színpadon vetkőzni kezdett, és már-már attól tartottak, teljesen pucér lesz, de szerencsére nem így történt, Péter a ruhája alatt egy másik estélyit viselt.

Ha lemaradtál volna róla, a produkciót itt megnézheted:

A férfi124 darabos Barbie-gyűjteménnyel rendelkezik, amelynek hatalmas az összértéke. A babák jelentenek számára inspirációt. Péter kis korában divattervező szeretett volna lenni, szeret női ruhákba öltözni és női dalokat énekelni, így a versenyre is egy igazán ikonikus előadótól választott dalt: Jennifer Hudsontól a One night only című számot adta elő, azonban nem jutott tovább.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.