Horváth Charlie a halálról: "A szenvedést, a kiszolgáltatottságot nem várom meg"

Forrás: MTI/Kovács Tamás -
gyász Horváth Charlie halottak napja
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A közelgő Halottak napja kapcsán Horváth Charlie elmondta, miként képzeli el a saját halálát, és arról is beszélt, hogy a mai napig hetente kijár 2014-ben elhunyt felesége, Katalin sírjához. 

Charlie korábban már beszélt arról, hogy ha súlyosan megbetegszik, tudja, mi lesz az egyetlen lépés, amit meg kell tennie. Most a Blikknek elárulta, mit is értett ez alatt.

"Arra, hogy engem nem fognak kórházba vinni, bármi is lesz a bajom. Azt már nem! Az biztos, hogy a szenvedést, a kiszolgáltatottságot nem várom meg" - nyilatkozta, és azt is hozzátette, színpadra is csak addig áll, amíg azt méltósággal teheti.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Ha majd nem megy, ha majd a hang, amit kiénekelek, hamis és erőtlen lesz, akkor abbahagyom (...) Nem szeretnék megbántani senkit, de nincs az az összeg, amiért rá tudnának venni egy ilyen playbackszerű kamubulira, ahol tátogni kell, miközben felvételről szól a dal. Ez a közönség igazi semmibevétele. Illene tudni, mikor kell abbahagyni" - vélekedik az Életmű-díjas zenész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.