Erre számíts a jövő héten, ha kimész az utcára

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
felhő időjárás November zápor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Előrejelzés.

Vasárnap


Nagyrészt erősen felhős lesz az ég, kevés napsütés is lehet - illetve északnyugaton a délutáni óráktól már derűs lehet az idő. Szórványosan számíthatunk kisebb esőre, záporra. Csak estétől élénkülhet meg az északnyugati szél. 10-11 fok körül alakul a délutáni órák hőmérséklete.

Hétfő


Eleinte erősen felhős, vagy borult lesz az ég, délen további csapadékkal. Napközben aztán észak felől fokozatosan csökken, szakadozik a felhőzet. Az északi, északnyugati szél többfelé lesz élénk. Délután 6-12°C valószínű.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Kedd


A hajnali ködfoltok feloszlása után változóan felhős, általában napos idő várható. Csak elvétve lehet zápor, a hegyekben hózápor. Mérséklődik a légmozgás. A csúcsérték 6-11 fok között várható.

Szerda és csütörtök


Erősen felhős, párás és derűsebb tájak váltakoznak. Reggelente foltokban sűrű köd képződik. Szerdán nem várható csapadék, de csütörtökön elszórtan fordulhat elő szitálás, gyenge eső. 5 és 11 fok közé gyengül a felmelegedés - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.