Karikó Katalin díj New York-i Akadémia koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Karikó Katalin és kutatótársa, Drew Weissmann is megkapta a New York-i Orvosi Akadémia (New York Academy of Medicine - NYAM) díját, amelyet kedd késő este adtak át.

A Szegedi Tudományegyetem közleménye szerint az Innovátorok az egészségügyben című virtuális rendezvényen Karikó Katalin mellett hét olyan kutató, egészségügyi szakember és szervezet kapta a NYAM idei elismérését, akik segítenek megérteni és kezelni a koronavírus-járványt, emellett olyan áttörést értek el, amely megváltoztatja az orvoslást és gyógyítást, új lehetőségeket nyújtva egy egészségesebb világ felé.

Karikó Katalint és Drew Weissmannt a biogyógyászati tudományok terén végzett kiemelkedő munkásságáért tüntették ki.

Az RNS által közvetített immunaktivációt vizsgálta

A szervezet honlapján olvasható méltatás szerint Karikó Katalin kutatásai négy évtizede az RNS által közvetített mechanizmusokra összpontosítottak, munkájának végső célja az embernél is alkalmazható transzkripciós mRNS kifejlesztése fehérjeterápiához. Az RNS által közvetített immunaktivációt vizsgálta, és felfedezte, hogy a nukleozid módosítások elnyomják az RNS immunogenitását.

Ez az úttörő munka megnyitotta a lehetőséget az mRNS terápiás felhasználására.

Karikó Katalin szolnoki születésű kutatóbiológus, biokémikus. Fotó / Karikó Katalin

A fertőzöttek számának növekedése miatt fontos, hogy minél többen vegyék fel az oltást, és természetesen azok, akik már túl vannak két oltáson, fontos, hogy harmadjára is beoltassák magukat. Sokakban merült fel az a kérdés, hogy mikor érdemes ismét beoltatni magukat, Karikó Katalin válaszolt közösségi oldalán, melyet a Ripost szúrt ki.

"5-6 hónap után jobb felvenni a harmadikat, az nagyon magasra viszi az ellenanyag-szintedet" - válaszolta egy hozzászólónak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.