Friss adatokat közöltek: ennyien nem voltak beoltva a koronavírus-fertőzésben elhunytak közül Horvátországban

oltatlanok elhunytak száma koronavírus-fertőzés Horvátország koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Horvátországban a fertőzésben elhunytak többsége nem volt beoltva - derült ki a kormány szerdai jelentéséből.

Vili Beros egészségügyi miniszter elmondta: az elmúlt héten 390-en haltak meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben, közülük 273-an nem voltak beoltva. Tízen 50 évnél fiatalabbak voltak, közülük senki nem volt beoltva - hangsúlyozta a tárcavezető.
Kiemelte, hogy ugyanakkor nőtt a beoltottak száma az országban. Egy hét alatt 120 ezren vették fel valamelyik vakcina egyik adagját.

A kormány szerdai jelentéséből kiderült: a járvány kezdete óta a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma átlépte a félmilliót, az elhunytak száma pedig 10 050 főre emelkedett Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője közölte: azzal, hogy keddtől kötelezővé tették a Covid-igazolványok használatát az állami szférában, nem tették kötelezővé az oltást is. Azoknak, akik nincsenek beoltva, és nem estek át a fertőzésen, hetente kétszer kell teszteltetniük magukat.
"Bár volt példa incidensekre, és többen tüntettek a rendelet ellen, a dolgozók többsége megértéssel fogadta az új szabályozást" - mondta.

Andrej Plenkovic kormányfő bejelentette: törvényt módosítanak annak érdekében, hogy szankcionálni lehessen azokat, akik nem tartják be a járványügyi rendeleteket, vagy arra buzdítanak.
"Nem látom be, hogy egy egyszerű mintavétel miért okoz bárkinek is problémát, mert úgy néz ki, hogy a tüntetések nem az oltások, hanem az egy másodpercig tartó tesztelések ellen vannak" - húzta alá a kormányfő.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban az elmúlt 24 órában 6670 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, s a vírus okozta Covid-19 betegségben 64-en haltak meg. Kórházban 2433 beteget ápolnak, közülük 323-an vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 076 934-en kaptak védőoltást, közülük 1 873 073-an már a második adagot is felvették.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.