Borongós, esős, ködös idő vár ránk: csak ezeken a területeken várható némi napsütés

Forrás: Shutterstock -
időjárás-előrejelzés meteorológia december borongós idő időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Igazi téli idővel folytatódik a decemberi hónap.

Szombat


Reggelig párás lesz a levegő, sűrű ködfoltok is képződnek. Szitálás, ónos szitálás is előfordul. Napközben észak felől ugyan szakadozik a felhőzet, de marad a borongós, felhős idő. Az északnyugati szél egyre inkább megélénkül. 0 és +5 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap


A Dunántúlon rétegfelhős lesz az ég, de délután már pár órás napsütés is lehet. A keleti tájakon fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és a Tiszántúlon többfelé, a Duna-Tisza-közén elszórtan lehet csapadék: nagyrészt eső, de az esőt később havas eső, hó válthatja fel. Az északnyugati szél nagy területen fokozódhat viharossá. +3°C körüli értékeket mérhetünk.

Érdemes lesz előkeresni a meleg zoknikat. Forrás: Shutterstock

Hétfő


Eleinte keleten még lehet vegyes csapadék, majd csökken a felhőzet. Később nyugat felől kezdődik felhősödés, és a Dunántúlon kisebb eső, szitálás is előfordul. Még gyakran lesz élénk az északnyugati légmozgás. Reggel -3, délután +3 fok körül valószínű a hőmérséklet.

Kedd és szerda


Erősen felhős, párás, főleg a Dunántúlon már tartósan ködös időre van kilátás. Inkább csak kedden a keleti területeken lehet kevés napsütés. Reggelente -7, -2, délutánonként -1, +4°C körül alakulhat a hőmérséklet - adta hírül a Köpönyeg.

Hangolódj a karácsonyra a Life.hu-val!

Szuper ünnepi receptekkel, mutatós, de egyszerűen elkészíthető dekorációkkal és ajándékötletekkel vár a Life.hu karácsonyi rovata. Készülődj velünk az év legszebb időszakára!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.