Dózsa György úti gázoló M. Richárd halálhír M. Richárd halálhírét keltették
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Dózsa György úti gázolóként elhíresült férfi halálhírét közölték tegnap este a legnagyobb közösségi oldalon. Az ismerősei azonnal cáfolták a hírt, azonban úgy tűnik, mégis nagy a baj.

M. Richárd még 2017-ben okozott közúti balesetet Budapesten a Dózsa György úti kereszteződésben. Autójával a megengedett sebesség többszörösével haladt, amikor elveszítette uralmát a jármű felett, ütközött egy másik autóval és a közeli buszmegállóba csapódott. Két ember halálát okozta, hárman pedig súlyosan megsérültek.

A bíróság három és fél év szabadságvesztésre ítélte a férfit, akinek tegnap éjjel a halálhírét keltették.

Információk szerint válságos az állapota Fotó: Polyák Attila - Origo

A legnagyobb közösségi oldalon jelent meg a hír, miszerint M. Richárd meghalt. Az információkat azonnal cáfolták, ismerősei írták oda, hogy a férfi életben van. A helyzet azonban nem lehet ennyire egyszerű, ugyanis a Pesti Srácok információi szerint Richárd agyvérzést kapott és életveszélyes állapotban szállították a börtönből kórházba – idézi a cikket az Origo.

A portál szerint ügyvédei és a család pedig várja a kórháztól a tájékoztatást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.