Dózsa György úti gázoló M. Richárd bíróság ítélet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A bíróság meghozta a döntését M. Richárd, a Dózsa György úti gázoló ügyében: csökkentett büntetéssel 3 év 6 hónapra mérsékelték az ítéletét.

M. Richárd, a Dózsa György úti gázoló 2017. május 15-én 110 kilométeres sebességgel hajtott bele a Dózsa György úton egy szabálytalanul kanyarodó Citroenbe, amiután egy buszmegállóba csapódott, ahol több embert eltalált. A várakozók közül ketten életüket veszítették a sofőr meghalt.

Első fokon a bíróság négy év fogházra ítélte és örökre eltiltotta a vezetéstől, viszont a vádlott akkor arra kérte a döntéshozókat, hogy csökkentsenek a büntetésén.

A végső tárgyalásra nemrég került sor, ahova a gázolót családja is elkísérte. Az utolsó szó jogán M. Richárd azt kérte, hogy a tettével egyenes arányos büntetést szabjanak ki rá.

"Nem tudtam elkerülni az ütközést, amiért felelősséggel tartozom, sajnálom, az egész életemet végig fogja kísérni a tragédia. Ne a múltam miatt ítéljenek el, hanem, amit valójában tettem"

- mondta remegő hangon a bírónőnek a férfi.

M. Richárd ügyében megszületett az ítélet Fotó: Polyák Attila - Origo

A bírónő végül a férfi korábbi négy éves büntetését 3 év 6 hónapra mérsékelte. A döntéshozó az indoklásában elmondta, hogy maximálisan látja a megbánást M. Richárdon, valamint betegségére is tekintettel volt, ezért mérsékelte a büntetést - írja a Bors.

Az egyik áldozat, Molnár Dávid apukája, Molnár József szomorú volt az ítélet hallatán.

"Ezt nem tudom elfogadni, hogy szabadon létezhet. Többre számítottam, elkeseredtem az ítélet hallattán. Ez az ember nem fog megjavulni, újra kocsiba fog ülni"

- tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.