Tragédia történt Kiskunmajsán: meghalt a horgásztóba zuhant siklóernyős

halál Kiskunmajsa siklóernyő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meghalt a kórházban a siklóernyős, aki a kiskunmajsai horgásztóba zuhant.

Meghalt a kórházban pénteken az a siklóernyős, aki a kiskunmajsai horgásztóba zuhant - erősítette meg pénteken az MTI-nek a baon.hu információit Ördögh Csaba, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház orvosigazgatója.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Korábban egy horgász - aki szemtanúja volt a történteknek - számolt be a halasinfo.hu-nak a balesetről. Elmondása szerint

először úgy tűnt, hogy a Majsa-tó mellé fog leszállni a férfi, aki később irányt váltott és a tó közepébe, a mintegy másfél méteres vízbe zuhant.

A horgász csónakkal azonnal a segítségére sietett, de addigra a férfi elmerült a vízben. A horgász a víz alól húzta ki és tartotta a siklóernyőst, míg a parton lévők segítséget hívtak. A helyszínre érkező helyi hivatásos és önkéntes tűzoltók segítségével emelték ki a tóból a férfit, akit a mentők válságos állapotban szállítottak a kiskunhalasi kórházba - írták. A 33 éves férfi balesetének körülményeit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.