Megtörte a csendet a Soroksári úti tragédia okozója: ezért tért át a szemközti sávba

Soroksári út halál rendőrség baleset halálos baleset Soroksári úti baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Most hallgatták ki a december 24-én történt, halállal végződő baleset feltételezett okozóját.

Többeknek tragédia árnyékolta be a tavalyi karácsonyt. Ahogy arról mi is hírt adtunk, december 24-én, nem sokkal dél előtt két autó karambolozott a Soroksári úton. Az egyik autót egy 47 éves nő vezette, aki épp az utolsó ajándékokat szerezte be karácsonyra. A vétlen nő a helyszínen életét vesztette, miután egy kocsi váratlanul belecsapódott. A frontális karambolt okozó autó sofőrjét a rendőrség most kihallgatta.

A rendelkezésre álló adatok szerint a nő a járművével a Soroksári úton a Földváry utca irányából az Illatos út irányába közlekedett a középső forgalmi sávban. Az autó a Hentes utca kereszteződésében a zöld jelzésre elindult, azonban az Illatos út irányából érkező, szintén zöld jelzésre elinduló másik jármű, amelyet a 22 éves B. Márk vezetett, megcsúszott, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a nő gépkocsijával.

B. Márk a gyanúsítással szemben panasszal nem élt, a balesettel kapcsolatban sajnálatát fejezte ki, a nyomozóhatósággal az eljárásban együttműködik.

A rendőröknek elmondta, hogy azért tért át a szembe haladó forgalmi sávba autójával, mert a nedves, csúszós úton elvesztette felette az uralmát

- írja a Police.hu.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.