A tavasz még várat magára: hózáporra, havas esőre kell számítani ezeken a helyeken

Forrás: Thinkstock -
tavasz napsütés időjárás előrejelzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyon sokan várják már a meleg, tavaszi időjárást, de úgy tűnik, hiába: az elkövetkezendő napokban hóesés várható az ország legtöbb részén.

Csütörtök


Változóan felhős lesz az ég: nyugaton számíthatunk a több napsütésre, keleten több lesz a rétegfelhő. Csapadék nem alakul ki. Az északnyugati szél csak néha élénkül meg. 5 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Péntek

Észak felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan hózápor is előfordul. Az északkeleti szél nagy területen lesz élénk, néhol erős. +7 fok körüli értékeket mérhetünk.

A tavaszra még várni kell: hózáporra, havas esőre kell számítani ezeken a helyeken Forrás: Thinkstock

Szombat

Továbbra is gyakran várható felhősödés észak, északkelet felől, és hózáporok, havas eső záporok is kialakulnak. Erős lehet az északkeleti szél. Marad az 5-10 fokos maximum.

Vasárnap

A hajnali pára-, és ködfoltok feloszlása után többórás napsütésre van kilátás. Csapadék nem lesz. Eleinte még élénk lehet a légmozgás. 9-10 fok köré melegszik a levegő.

Hétfő

Délen erősen, északon változóan felhős lesz az ég. Esetleg a déli tájakon fordulhat elő vegyes csapadék. Ismét erőre kap az északkeleti szél. +6, +7 fok lesz - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.