Elképesztő összeg: ennyi pénz érkezett a nemzeti adományvonalra az ukrán menekültek megsegítésére

Forrás: MTI/Balogh Zoltán -
ukrán menekültek adományvonal orosz ukrán háború Jónak lenni jó!
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már több mint 200 millió forint érkezett a 1357-es nemzeti adományvonalra és annak számlaszámára az ukrajnai háború miatt menekülők megsegítésére - hangzott el szerdán a közmédia Jónak lenni jó! Magyarország összefog című tematikus műsorában.

A nemzeti adományvonalra, a 1357-re érkezett összeg elérte a 120 millió forintot, a 11711711-22222222-es számlaszámra érkezett összeg pedig mintegy 81 millió forint. A műsorban bemutatták az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját, amelynek munkatársai Ukrajnában segítenek a rászorulóknak.

Lehel László, a segélyszervezet elnöke a műsorban elmondta, hogy a menekülők számára információs pontot hoztak létre, emellett adományokat juttatnak el Kárpátaljára. Pontos információik vannak azokról a helyekről, ahol nagyobb számban élnek menekültek, így oda jutnak el az adományok, ahol a legnagyobb szükség van azokra. Beszámolt arról is, hogy Ungváron egy nagy raktárközpontot hoztak létre, hogy a teljes kárpátaljai területet le tudják fedni.

Önkéntes segítők az orosz-ukrán háború elől menekülő emberekkel beszélgetnek Budapesten, a Nyugati pályudvaron Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Rátóti Zoltán, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora a műsorban elmondta, hogy az egyetem üresen álló, korábban egyetemi kollégiumként működő épületét ajánlották fel a menekültek elszállásolására. A kollégium 60 férőhelyes, 30 kétágyas szoba áll a menekültek rendelkezésére március 7-től.

Koroknai András, a Katolikus Karitász orvosmissziójának vezetőhelyettese elmondta, hogy már korábban is jártak Kárpátalján, ahol békeidőben is nehéz állapotok uralkodnak. Öt év alatt majdnem 50 missziós utat szerveztek a térségbe és nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki a falvak, városok lakóival.
"Ezek a személyes kapcsolatok most ebben a nehéz helyzetben különösen fontosak, ezáltal friss és hiteles információkhoz jutunk és nagyon gyorsan tudunk segíteni, oda és azt visszük, ami kell" - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint főként meleg ruhákra, matracokra, ágyneműre és pokrócokra, valamint konzervekre, tisztálkodási eszközökre van szükség a térségben. A közmédia rendkívüli adománygyűjtő műsorában egész héten naponta bemutatják azokat a felajánlásokat, amelyekkel Magyarországon segítik a háborús övezetből érkezőket.

Már egymillió ember menekült el Ukrajnából a háború elől valamelyik szomszédos országba múlt csütörtöktől szerda éjfélig - közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága. Ezen információk alapján ebben az évszázadban ilyen intenzív exodusra még nem volt példa a világon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.