Egy titokzatos levélíró elárulta, hova rejtették VV Fanni holttestét

Forrás: police.hu -
Novozánszki Fanni levélíró VV Fanni gyilkosság halott Halottlátó (film) VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Fanni még 2017-ben tűnt el, ám a mai napig nem került elő a holtteste. A Fővárosi Törvényszék és a család ügyvédje a mai napig kap leveleket a bűnügy megoldását illetően.

Március első napjaiban folytatódott VV Fanni ügyének tárgyalása, ahol kiderült, hogy a lány elrablója hazudott. Fanni feltételezett gyilkosa, B. László továbbra is tagadja tettét, az pedig a mai napig nem derült ki, hova tűntették el a lány holttestét. Az eddigi nyomok alapján nagy valószínűséggel a férfi Siófokra hajtott a magatehetetlen Fannival, másnap pedig Szalkszentmártonba, ahol a Dunába dobta a holttestet.

A Fővárosi Törvényszék rengeteg megkeresést kap azzal kapcsolatban, pontosan mi történhetett a lánnyal, többen pedig arról írnak, hol találhatóak a lány földi maradványai. A Blikk úgy tudja, van egy titokzatos levélíró, aki napi szinten ír a bíróságnak azzal kapcsolatban, hol kell keresni Fanni holttestét.

A levélíró Poirot vagy Agatha Christie néven írja sorait, és azt állítja, Fanni csontjai Visegrádnál, a Dunában vannak, egy lépcső alatt. A lap úgy tudja, a megfejtést kínáló „nyomozó" levele hemzseg a helyesírási hibáktól, a bíróság és az ügyészség pedig úgy döntött, érdemben nem foglalkoznak a leírtakkal.

VV Fanni 2017-ben tűnt el, holttestét azóta sem találták meg. Forrás: police.hu

Korábban egy halottlátó asszony a Novozánszki család ügyvédjét kereste meg. Azt állította, hogy Fanni megkereste őt, és tíz oldalon keresztül válaszolt a kérdéseire, sőt, azt is elárulta, hol található a holtteste. Válaszképp a halottlátó azt ígérte a lánynak, hogy segít neki abban, hogy a lelke nyugalomban, békében tudjon átkelni „A Fénybe".

"Ez már a sokadik megkeresés az évek alatt és valószínűleg lesz ilyen még a közeljövőben is.

Bármilyen fájdalmas, tudomásul kell venni, hogy Fanni halott, még akkor is, ha a holtteste nincs meg.

Én és a család teljes mértékben elfogadjuk a rendőrség nyomozását és az abban leírtakat tényként kezeljük"

– közölte Dr. Lichy József.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.