Rejtélyes betegség terjed: legalább egy gyermek halálát okozta

Forrás: Shutterstock -
betegség halál májbetegség gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Legalább egy gyermek halálát okozta egy Európában és az Egyesült Államokban terjedő rejtélyes májbetegség - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Az ENSZ szakosított szervezete szombat este számolt be arról, hogy "ismeretlen eredetű heveny májgyulladás" legkevesebb 169 esetét jelentették tucatnyi országból. Fiatal páciensekről van szó, akik életkora egy hónaptól 16 évesig terjed, tizenheten közülük májtranszplantációra szorulnak.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock


A WHO azt nem árulta el, hogy a haláleset melyik országban történt. Annyit lehet tudni, hogy az első esetet Nagy-Britanniából jelentették, ahol eddig 114 gyermek fertőződött meg a rejtélyes kórral.
A WHO közleményében hangsúlyozta, hogy egyelőre nem világos, hogy ténylegesen a májgyulladásos esetek megszaporodásáról van-e szó, vagy esetleg a fokozott szűrés miatt derültek ki olyan esetek, amelyek máskülönben észrevétlenek maradtak volna.

Szakértők szerint ezek az új esetek talán egy influenzavírushoz köthetők, de a kutatómunka még zajlik.
"Bár lehetséges, hogy adenovírus áll a háttérben, a vizsgálatok még folynak a betegség okozójának azonosítására" - ismertette a WHO, hozzátéve, hogy ezt a vírustípust legalább 74 páciens szervezetében mutatták ki. A gyerekek közül ráadásul legalább húsznál koronavírus-fertőzést is megállapítottak.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint az érintett országok most fokozott figyelmet fordítanak a gyerekek körében jelentkező májgyulladásos esetekre - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.