A magyar tévézés történetének fontos alakja távozott az élők sorából

Forrás: Shutterstock -
halál előfizető tévé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A magyar tévézés történetének meghatározó alakja hunyt el, Frey Gyuszi bácsi, az első előfizető.

94 éves korában hunyt el Frey Gyuszi bácsi, aki valósággal imádta a tévét, ő volt az ország első tévés előfizetője, és egy igazi technikai zseni volt. A kőbányai műszerész az elsők között jelentkezett, hogy előfizessen egy televízióra, amire aztán majdnem egész nap várnia kellett, akkoriban ugyanis még ritkaságszámba ment a készülék.

Forrás: Shutterstock

"A Magyar Televízió meghirdette, hogy elő lehet fizetni, ehhez pedig a megadott napon be kellett menni a tévészékházba" - mondta a Borsnak a család egyik rokona, József. "Hát bizony Gyuszi bácsi előző nap odament a székházhoz, de mondták, csak másnap reggel 8-kor indul az előfizetés, mire csak annyit mondott: nem baj, megvárja. Majd leült, és ott maradt egészen másnapig. Így lett ő az első televíziós előfizető itthon."

"Amikor 1987-ben kiadták a nem is hazai, hanem kuvaiti piacra szánt első kép a képben tévét, és Gyuszi bácsi az újságból megtudta, hogy van ilyen, azonnal elment venni egyet, abból is övé volt itthon az első" - árulta még el a rokon.

A férfiról ezek után számos cikk született

Az ország első tévés előfizetője, televízió imádó és technikai zseni - ez volt a 94 éves korában elhunyt Frey Gyuszi bácsi. A kőbányai műszerész ugyanis több évtizeddel ezelőtt elsőként ballagott be, hogy előfizessen a televízióra, majd egy egész napon keresztül várakozott az előfizetésre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.