Felkavaró gyilkosság: a fürdőkádban találták meg egy 21 éves lány holttestét

gyilkosság halál fürdőkád felkavaró holttest Piricse
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megrázó tragédia történt Piricsén: egy 21 éves, szellemi fogyatékos lányt holtan találtak a fürdőkádban, legalábbis a szülei ezt mondták a rendőröknek, de később kiderült, hogy a lányt megfojtották.

A Piricsén élő pár pénteken jelentette be, hogy halmozottan sérült lányukat holtan találták a fürdőkádban. A boncoláskor kiderült, hogy valaki olyan erővel fojtotta meg az autista fiatalt, hogy összetört a gégéje, és valószínűleg már a kádba kerülése előtt halott volt.

"Vivien nagyon beteg volt, agydaganattal küzdött (...) Epilepsziás is volt, kiadták a papírt, hogy ön- és közveszélyes. Láttuk az udvaron, amikor tépte az anyja haját, többször volt, hogy önmaga ellen fordult és a saját karját harapdálta össze. Szép, barna lány volt, kár, hogy ilyen beteg lett"

– magyarázta egy helyi asszony, aki értetlenül áll a történtek előtt.

A 21 éves lány nevelőapját becsületes, dolgos embernek írja le, akinek két állása is volt, az anya pedig szeretetben nevelte a lányát, aki korábban késsel is rátámadt Mariannra, az édesanyjára. A szomszéd elmondta, hogy ha rohama volt, a lány kiabált és agresszívvá vált, két-három hetente vitte el a mentő.

A gyanúsított férfi tagadta a gyilkosságot, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

A lány édesanyját sokkos állapotban vitték kórházba, így egyelőre nem tudták kihallgatni. Úgy tudni, a szörnyű gyilkosságban ő is segíthetett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.