Ilyen hőség még nem volt idén: leolvad rólunk a ruha

Forrás: Shutterstock -
kánikula időjárás hőség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rendkívüli forróság gyötör meg minket a hétvégén. 

Péntek


Eleinte fátyol-, majd késő délutántól gomolyfelhők is megjelennek a napsütés mellett. Estefelé az északi tájakon előfordulhat zivatar, zápor. 33 és 40 fok közötti országos hőség, több helyen forróság lesz. Az északias szél csak néha élénkülhet meg.

Szombat


Estig sok napsütésre számíthatunk, majd estétől északnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Zápor, zivatar azonban csak elszórtan (nagyobb eséllyel délnyugaton és északkeleten) fordul elő. Estétől megerősödik az északnyugati szél. Délen akár 40 fok is lehet.

Forrás: Shutterstock

Vasárnap


Reggel csökken a felhőzet, és napos, gomolyfelhős idő alakul ki. Már nem lesz csapadék. Délelőtt még élénk lesz az északnyugati légmozgás. 30-37 fokos kánikula várható, csak pár fokos felfrissülést hoz a gyenge hidegfront.

Hétfő és kedd


Továbbra is sok napsütés, igazi strandidő valószínű. Csupán kedden estétől lehet néhol zivatar. Tartósan 33-38 fokos meleg ígérkezik - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.