Kizuhant a negyedikről egy 5 éves kislány, amíg anyja vásárolt

Hunyad megye lakótelep baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csodával határos módon élte túl a több emeletnyi zuhanást egy ötesztendős lánygyermek Hunyad megyében.

A baleset még múlt pénteken történt, amikor a kislány anyukája egy bevásárlás erejéig egyedül hagyta a lakásban őt és hároméves testvérét. A gyermek feltehetően megpróbálta becsukni az ablakot, ekkor veszíthette el az egyensúlyát és esett ki rajta.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Zuhanás közben a harmadik emelet magasságában nekiütközött egy televíziós antennának, majd egy árnyékoló ponyvának az első emeletnél; innen a tömbház melletti füves területre esett. A kicsi megsérült, ezért kórházba szállították. A rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indított eljárást – írja a maszol.ro.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.