Unokáival a hátsó ülésen karambolozott a polgármester felesége, életveszélyesen megsérült

Karambol unoka baleset közlekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Traktorral ütközött egy személyautó a 6-os főút 225-ös kilométere közelében, Nagypeterd és Botykapeterd között. A kocsi sofőrjét, az 57 éves Dr. Vass Péterné Ágnest életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Dr. Vass Péter, Szigetvár polgármestere hivatalos közleményben tájékoztatta az érdeklődőket a szerencsétlenség részleteiről. Mint írta, neje autója eddig ismeretlen okok miatt áttért az úttest bal oldalára, ahol egy szabályosan közlekedő traktorral ütközött. Az asszony nem egyedül tartózkodott a kocsiban: hátul gyerekülésben bekötve aludtak unokáik, akik közül az egyik kicsi könnyebben sérült, a másik viszont egy karcolás nélkül megúszta a karambolt.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A polgármester hivatalos közleményéből kiderült, hogy Dr. Vass Péterné Ágnes képviselő asszonyt helikopterrel szállították egy pécsi kórházba, ahol több életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Bár állapota stabil és az orvosok szerint esélyes, hogy teljesen felépül, egyelőre mesterséges altatásban tartják, melyből várhatóan a hétvégén próbálják majd felébreszteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.