Kiszáradt az idős asszony, a gyerekei lehetnek felelősek a haláláért

kiszáradás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minősített emberölés miatt vádat emelt egy testvérpár ellen a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség, miután súlyos fokú kiszáradás miatt meghalt az édesanyjuk, mert a nő és a férfi nem gondoskodott róla - közölte a főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A vádirati tényállás szerint a 84 éves nő a fiával élt együtt egy Győr-Moson-Sopron megyei településen, a lánya pedig, aki ugyanabban a városban élt, rendszeresen látogatta őt.

A mozgásképtelen, ágyhoz kötött sértettet a vádlottak egy leromlott állapotú családi ház egyik külön szobájában helyezték el 2020 februárjától. Nem gondoskodtak a szoba, a berendezés és az ágy tisztán tartásáról, a szobát télen nem fűtötték, nyáron nem hűtötték. A férfi egyáltalán nem vett részt az édesanyja gondozásában, ellátásában, a nő alkalmanként főzött neki zacskós levest. A sértettet egy gondozó etette, aki a testét is megtisztította naponta egyszer.

A nő 2020 nyarán vesztette életét, súlyos fokú kiszáradás alapján fellépő keringési elégtelenség miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.