Nem lesz felhőtlen a hétvégi időjárás: van, ahol záporra, zivatarra kell számítani

Forrás: Shutterstock -
időjárás-előrejelzés hétvége időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Van, ahol záporok és zivatarok is lesznek a hétvégén, valamint felhős idő.

Péntek
Inkább csak fátyolfelhők szűrik a többórás napsütést, illetve az Alpokaljára sodródhat be estefelé zivatar. Az északkeleti szél megélénkül. 29 és 35 fok közötti hőségre számíthatunk.
Szombat
A sok napsütést követően északnyugat felől megnövekszik a gomolyfelhőzet, és zápor, zivatar elszórtan, főleg a Dunántúlon alakulhat ki. 32-33 fok körüli értékeket mérhetünk. Az északnyugati szél megerősödhet.

Forrás: Shutterstock

Vasárnap
Gyakran lesz gomolyfelhős az ég, és elsősorban az ország déli felén fordulnak elő záporok, záporesők. Erős marad a légmozgás, és pár fokkal csökken a hőmérséklet: délután 26-32 fok valószínű.
Hétfő
Változóan felhős időre van kilátás többórás napsütéssel. Zápor, zivatar csak néhol fordulhat elő. Mérséklődik az északnyugati szél. Reggel 16, délután 28 fok körül alakulhat a hőmérséklet.
Kedd
Sok napsütés valószínű, kicsi az esély csapadékra. 25 és 30 fok közötti nyári hőmérséklet ígérkezik - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.