A Nyerő Páros idei évadában láthatják majd a nézők Hódi Pamelát és kedvesét, Tóth Bencét. A műsor előzeteséből nemrég egy elég pikáns dolgot is megtudhattunk, mégpedig azt, hogy az influenszer plasztikai beavatkozáson esett át.
Berki Krisztián exfeleségét nemrég sokan támadták az alakja miatt, a követői pedig aggódnak érte, ugyanis úgy vélik, nagyon sokat fogyott. Pamela külseje valóban megváltozott, a beavatkozásról és szükségességéről ő maga beszélt:
Áprilisban volt a plasztikai beavatkozásom, amit akkor szándékosan nem vertem nagydobra. Azért döntöttem a mellműtét mellett, mert két gyerek után nem voltak szépek a melleim a szoptatás és az azt követő fogyás miatt, így korrekcióra is szükségem volt.

"Bence is támogatott benne, mert ő is azt szeretné, ha tetszenék magamnak. Végig mellettem volt, és utána is segített. Szerencsére jól viseltem, szinte meg sem éreztem. Az eredménnyel pedig elégedett vagyok, régen éreztem magam ennyire jól a bőrömben"
– mondta a Blikknek Pamela, aki az elmúlt évben igyekezett úgy alakítani az életét, hogy a lehető legtöbb időt tölthessen kislányával.