Kiadós esők érkeznek a héten: erre számíts

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
eső időjárás szeptember
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elmúlt héthez hasonlóan a következő napokban is bőven lehet számítani csapadékra. 

Szerda


Hajnalban a déli és a keleti tájakon még előfordul csapadék, majd átmenetileg csökken a felhőzet, legalább pár órára a nap is kisüt. Délutántól nyugat felől aztán újabb felhősödés kezdődik, és estétől eső, zápor is lehet. A déli, délkeleti szél megélénkül. 14 és 19 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtök


Erősen felhős lesz az ég. Délelőtt sokfelé, délután szórványosan számíthatunk esőre, záporra. Estétől aztán ismét több helyen ered el az eső. Néha élénk lesz az északkeleti szél. 15 és 23 fok közötti értékeket mérhetünk.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Péntek


Délnyugat felől több hullámban érkezik csapadék. Eleinte a délkeleti, majd az északnyugati szél erősödik meg. Általában 15-20, de délkeleten 21-23 fok valószínű.

Szombat


Reggelig sokfelé várható kiadós esőzés, majd átmenetileg csökken a felhőzet. Foltokban sűrű köd képződik. Délután északnyugat felől érkeznek záporok. 15 fok körül várható a maximum.

Vasárnap


A felhőátvonulásokból szórványosan fordul elő zápor. Nagy területen lesz erős, olykor viharos az északnyugati szél. 15 és 20 fok között változik a csúcsérték - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.