Közleményt adott ki a középiskola, ahol hétfőn megkéseltek egy diákot

dreamstime -
középiskola Hunfalvy késelés diák késelés a középiskolában Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Saját diáktársa szúrta nyakon azt a fiút, akit életveszélyesnek tűnő sérülésekkel szállítottak kórházba hétfőn az egyik budapesti iskolából. A tettes az intézmény egyik 18 éves tanulója volt, akiről azt pletykálták: hetekkel ezelőtt már megfenyegette osztálytársait, hogy ölni fog.

A támadó ellen emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A rendőrök hétfőn kihallgattak 13 tanút, a gyanúsított azonban nem tett vallomást. A táskájában viszont egy ollót és egy kalapácsot is találtak.

Illusztráció Forrás: Dreamstime

Az esettel kapcsolatban még hétfőn közleményt adott ki a budai iskola, ahol a késelés történt. A Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum a levelében azt írja, a megtámadott diáknak 8 napon belül gyógyuló sérülései vannak, azaz szerencsésen megúszta a késelést.

A közleményben az szerepel, semmilyen előzménye nem volt a támadásnak, amely viszont ellentétben áll azokkal a pletykákkal, miszerint a fiú korábban gyilkossággal fenyegetőzött.

Az intézmény igazgatója iskolagyűlés keretében tájékoztatta a tantestületet és a diákokat a történtekről, és közölte, hogy amennyiben igény van rá, a tanulók rendelkezésére áll az iskolapszichológus is – számolt be róla az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.